Zeneoktatás: a történelem oldalain keresztül

Zeneoktatás: a történelem oldalain keresztül

Egy személy élete során zenét játszanak. Egy egyszerű anyák nyüzsgőjével kezdődően, amit életünk első napjaiban hallunk, koncerteken, televízióval, rádióval zene végződik ... Ez a lista végtelen. Ma a zene jelentős szerepet játszik a gyermekek emelésében. Ő az, aki, mint más művészet, nem képes a gyermeknek megérteni a szépség, a kifinomultság, az érzékiség és a kreatív képességek fejlesztését. Mindig is ilyen volt? A kérdés megválaszolásához nézzük vissza az évszázadokat, és forduljunk a világkultúra három legtávolabbi korszakához.

Zene és oktatás az ókorban

Óriási idők óta különös figyelmet fordítottak a zenei és esztétikai oktatás kérdéseire. Kivételes szerepe van az ókori Görögországnak. Ott volt a zene a közoktatás legfontosabb eszköze, ezért szinte alapvető szerepet játszottak az állam valódi polgárának fejlődésében. Az ókori görögök szükségesnek tartották, hogy minden gyermeknek szellemi, fizikai és zenei nevelést biztosítson. Ennek az országnak az oktatási rendszere a fiúk hétéves korától kezdődő kötelező oktatását feltételezte egy speciális „kypharista” iskolában, ahol énekelést és különféle hangszereket játszottak. De a lányok zenei fejlődése kevésbé figyelmet szentel: általában a ház falaiban zajlott, és néha csak énekel.

Elég kíváncsi, hogy az ókori görögök olyan embereket tartottak, akik nem tudtak énekelni egy kórusban, nem tanultak. Ennek a képességnek a jelentőségét a szinte állami jelentősége magyarázta: a kórus énekét szent kötelességnek tartották. Az ország legfeljebb 30 éves lakóinak meg kellett tanulniuk az ének készségeit és a hangszereket.

Az akkori pedagógia a zene tekinthető az ember erkölcsi viselkedésére gyakorolt ​​hatás legfőbb „karjának”. Platon látta például a zenei művészetet mint fő állami oktatási rendszert. Ezért javasolta, hogy megosszák a zenét a fiatalabb nemzedék nevelésében elfogadható módon, és ezért elfogadhatatlan.

Zenei oktatás a középkorban

A középkor a zene iránti véleményüket, amelyet a kereszténység tételei határoztak meg. A lelki és esztétikai értékek hierarchiájában az utolsó helyre költözött, és a vallási igazságok asszimilációjának segédeszközének szerepét kezdte el játszani. Ebben az időben a zene a matematikai tudás egyik területe, az aritmetika és a geometria.

A V-X. Századot "sötét kornak" nevezik. És mindez azért, mert az ókor összeomlása a kultúra és az oktatás fejlődésének gátlását okozza. Ez azonban nem befolyásolta a zenei nevelést, éppen ellenkezőleg, ebben az időszakban nagy lépést tett a fejlődésében. Ennek oka, hogy a zenei tanulmányokat a teológiai oktatáshoz szükséges tudományterületek listáján szerepelték. A püspökök alatt osztályokat alakítottak ki, amelyek később az egyetemek és a zenei tanulmányi központok alapjává váltak.

A zenei nevelés formái közül természetesen az éneklés uralkodott. Ezt a készséget tanították templomokban és kolostorokban. Az iskolákban csak a fiúk tudtak tanulni, akiknek mindenképpen meg kellett ismernie a latin és az egyházi ének imák olvasását. Az akkori gyerekek többsége nem részesült iskolai oktatásban, de szüleik háztartási munkában emelték őket. Az egyetlen kivétel a feudális urak leányai voltak, akik mind nunnériákban, mind otthonukban tanultak.

Zene tanulása a reneszánszban

A reneszánsz zenei pedagógiája arra törekedett, hogy egy új személyt, másfajta zenészet oktasson, aki az idejének minden követelményét kielégítette: erős akaratú és lelkileg és fizikailag tökéletes. Fiatal korból a gyerekeket kórus énekelést, több hangszeres játékot, zenei elméletet és zeneszerző készségeket tanítottak. Az akkori zenésznek univerzálisnak kellett lennie a mezőjében, és szükség esetén át kell váltania az egyik tevékenységtípusról a másikra. A kor legfőbb innovációja a fiúk és lányok közös képzése volt.

A korszak vezető figurái nagy jelentőséget tulajdonítottak a zene számára, tekintve, hogy magasabbak, mint más művészetek és tudományok. Ez hozzájárult az oktatási intézmények széles körű terjesztéséhez: zenei készségek és akadémiák. Főleg nagy városokban jelentek meg. A zene arra törekedett, hogy nyilvánosan hozzáférhetővé tegye a jó és az igazságszolgáltatás érdekében.

A reneszánsz jelentőségét a zeneoktatás fejlődésében nehéz túlbecsülni. Ellentétben a középkorral, amely a hagyományok és az egyházi hatalom szilárdságára támaszkodott a pedagógiában, a reneszánsz új utakat nyitott a fejlődéséhez, tekintetét a gyermekre, képességeire és képességeire. És még mindig évszázadok óta az Új idő, több száz évnyi új felfedezés, eredmény és virágzó emberi gondolkodás, amelyben a zene és oktatási funkciói nem kevésbé fontosak.

Hagyjuk Meg Véleményét